YG papa bekeményít! O.O
A YG-nek két fiú csapatja is van, melyek Júliusban debütálhatnak.
Yang Hyun Suk, a YG Entertainment feje egy hivatalos YG blogban fedte fel június 21-én, hogy az új csoport a Superstar K-s Kang Seung Yoon-nal, a K-Pop Star-s Lee Seung Hoon-nal, valamint a rapper B.I.-val közösen dolgoznak.

Két csapat van.
TeamA: öt tagból áll, 20-as átlagéletkorral. Ezt a csoportot vezeti Kang Seung Yoon, akinek a szólója hamarosan debütál, és Lee Seung Hoon.
TeamB: hat tagból áll, akik kb. 17 évesek, valamint a csapatban van B.I.-t a fiúrappert, aki szerepelt MC Mong Indian Boy című klipjében 2009-ben.
Yang Hyun Suk azt mondta: "Közel hihetetlen, hogy ugyanabban az időben két fiú csapat is debütáljon a YG-nél. Csak egy csapatot fogunk bemutatni ebben az évben a kettőből, de a döntés arról, hogy melyik csapat fog debütálni, az egyedül a nyilvánosságon áll."
Egy hónappal a csoport debütálása előt a YG elindít egy túlélő show-t, melynek neve Win. Július második hetétől kezdve, minden héten sugároznak egy epizódot 10 héten keresztül, és a nyertes csapat az utolsó epizód sugárzása után fog debütálni.
A nyertes csapat a Winner nevet kapja.
Kang Seung Yoon ügyében úgy lezs, ha a csapatja sikeresen debütál, vagyis ők nyernek, akkor mint szólóénekes és mint a csapat tagja is előlép, de ha veszítenek, akkor csak szólóénekesként.
"A Win egy olyan műsor lesz, amely bemutatja a legtöbb valószerű helyzetet és hogy a versengés elkerülhetetlen a profik világában." - fejezete be Yang Hyun Suk
A Win nézhető lesz TV-n, a YouTubon és mobil eszközökön is.
Forrás: https://mwave.interest.me/enewsworld/article/39020